Top

PAPADIMITRIU ATHINA Unplugged Jubileumi Koncert – színház

 

„Mediterrán utazás Athinával”

35 éve a pályán

* folklór * Magyar slágerek

A „Mediterrán utazás” koncert est magyar, görög, spanyol, francia, olasz történeteket mesél el a színház nyelvén prózában, versben, zenében és táncban, bemutatva a színházművészet komplexitását.

Teszi mindezt a személyiség erejével, (nélkülözve az igazi produkciók hiányát pótló show elemeket), de igénybe véve a színház illetve környezet adta lehetőségeket (játékok a fénnyel, bejátszások, mint kísérőelemek).

Az előadó , görög származású magyar színész-énekesnő. Magyarországon rendkívül elismert, számtalan főszerepben aratott sikert (Elektra, Júlia), de zenés színpadok és showműsorok állandó szereplője (Les Miserables – Mme. Thenardier, Jesus Christus Superstar – Maria Magdolna, The Man of la Mancha – Aldonza). Emellett vendégszerepelt Görögországban is és eljátszotta többek között Melina Mercouri szerepét, egy a róla írt darabban.

A két részes műsor az egyes műveket szituációba ágyazva mutatja be, melyet erősít a tánc nyelve, többször párhuzamos síkon fut a mű prózában és táncban megelevenítve.

A népszerű slágerek a Latin érintés és a Végtelen érintés című albumok dalai, de felcsendülnek eddig meg nem jelent számok is. A nagysikerű latin-amerikai dalokat tartalmazó CD számai mellett magyar (Cserháti Zsuzsa, Charlie, Máté Péter) és Gipsy Kings slágerek átdolgozásai hangzanak el.

Először ismerkedhetnek meg ilyen előadásban a görög kultúra darabjaival, autentikus és modern zenei világával. Athina feleveníti egy görög taverna helyszínén egykori nagy szerepét. Melina Mercouriként jelenik meg a görög blokkban.

Tulajdonképpen egy határok nélküli utazás részese a néző.

Az este, mely 2×60 percből áll, igazi színházi esemény, a különböző művek eredeti nyelven és hangulatban szólalnak meg, keletkezésük történetét elmesélő összekötő szöveggel és (lehetőség szerint) vetítéssel, filmbejátszásokkal.

A koncert különlegességét és színpadi jellegét az egyedi feldolgozás adja meg: a dalok unplugged, egy akusztikus ill. egy kíséretével szólalnak meg.

A művésznő zenésztársa, a komolyzene világából csatlakozott a művésznőhöz, közös munkájukból egy különleges latin-amerikai album és egy színházi előadás született, melyet 2009 szeptemberében a budapesti Művészetek Palotájában két ízben is előadtak.

A táncokat –melyek hol szólisztikusan, hol kísérő elemként jelennek  meg – PapavasziliuThanasziosz, egy szintén Magyarországon élő görög táncművész, valamint a flamenco hazai képviselője, adja elő.

Szűcs Gabi – Jazz, Lounge, Mood

 

Szűcs Gabit az igényes zenét szeretők, hallgatók valószínűleg már jól ismerik.
A Cotton Club Singers alapító tagjaként 14 évig a zenekar tagja volt. 2007-ben önállósította magát és szólistaként folytatta pályafutását. A váltás egy új zenei világ felfedezését, és művészi személyiségének kibontakozását takarja, nem elfordulva a , a legnemesebb értelemben vett szórakoztató műfajtól.
Önáll műsorának repertoárján szerepelnek Barbra Streisand, Ella Fitzgerald, Liza Minnelli slágerei. Klasszikus jazz standard, , blues, , rock. Mindez azonban egységes, jellegzetes hangszerelésben, melyet leginkább Diana Krall vagy Norah Jones világához lehet hasonlítani, ám dinamikusabb, erőteljesebb felfogásban.

Bottom