Rákász Gergely koncertorgonista management
Rákász Gergely keze alatt az orgona – az amerikai előadói gyakorlatot követve – nagyzenekarrá változik. Műsorválasztása különleges, átiratai merészek, hangszerelése egyedülálló.
Egyedi témájú hangversenysorozatait, mint a Romantika Light, Barokk Light, vagy a VERDISSIMO – La Bella Italia, több ezren hallgatták meg két kontinensen.
A darabok között elhangzó – szinte a művész védjegyévé vált – zenetörténeti kommentárok tapinthatóvá teszik a művek keletkezésének atmoszféráját, így a hallgatók nem csak a muzsikát élvezhetik, de az adott korszakokból is pillanatképet kapnak.
EXKLUZÍV MŰSOR KÜLÖNLEGES PARTNEREKNEK
„EGY KONCERT KÉKBEN” – Látványkoncert
„Látványkoncert.” Papp Norbert festőművésszel közösen ezúttal túllépnek a megszokott hangversenykereteken, és képi illusztrációkkal a művészi fogantatás közegébe helyezik a résztvevőket, azt az illúziót keltve, hogy a régi korokban szemlélődünk. A zeneszerző pedig lehet, hogy épp mellettünk foglal helyet, hogy pár szóban megossza velünk benyomásait melyek megihlették. Manapság magától értetődik, hogy a filmekhez zenét írnak, azonban most egyedülálló módon a zenéhez készülnek programba vágó művészi képsorok.
Olyan közel hozzák a klasszikus művészetet, hogy ennél már csak akkor kerülhetünk közelebb, ha magunk is műveljük.
„Ha szereti minden nap valami új érdekességgel bővíteni ismereteit, és igényes kikapcsolódásra vágyik, akkor ez a koncert kihagyhatatlan.”
Tematikus összeállítások megfelelő alkalmakra:
Barokk Light
Bach, Händel, és Vivaldi műveivel
“Könnyű barokk a legnagyobbakkal”
Romantika Light
Chopin, Ravel és Beethoven műveivel
“Ha szeretné, hogy elvarázsolják”
Verdissimo – La Bella Italia
Verdi, Mascagni, Bellini műveivel
“Egy csepp időtlen napfény Itáliából”
Karácsony és orgona
Mozart, Bach és Schubert műveivel
“Egy patinás párosítás, az ünnepi muzsika meghittségével”
Fanfárok és Erő
Copland, Purcell és Johnson műveivel
“Ha rendezvényét az orgona monumentalitásával emelné ki”
ÉLETRAJZ
Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon, mint az „Ország legfiatalabb koncertorgonistája”.
Saját magának okozta a legnagyobb megdöbbenést, hogy fiatal kora ellenére megszaporodtak felkérései, és zenetörténeti kommentárjaival kiegészített előadásai mind több és több érdeklődőt vonzottak.
Éppen ezért lassított karrierjén – alig néhány hangversenyt vállalva – újra tanulni vágyott. A régi korok céhes mesterlegényeinek példáján, mestertől mesterig vándorolva több nemzetközi hírű tanárt és koncertező művészt felkeresett, hogy tovább képezhesse magát.
2000-ben indította rendszeres magyarországi turnéit Bach halálának 250-ik évfordulója alkalmából, majd művészeti korszakokat bemutató tematikus hangversenysorozataival, Romantika Light, Barokk Light, Látványkoncert – Mozart & Gershwin, L’Orgue Monumentale, és a közkedvelt Karácsonyi Történetekkel örvendeztette meg a közönséget.
A legutóbbi „VERDISSIMO – La Bella Italia” című műsorát körülbelül harmincezer ember hallgatta meg két év alatt.
2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte.
2005-ben több hangversenykörút után tért haza végleg az Egyesült Államokból, és most főként Európában dolgozik.
„Úgy vélem sok értéket kaptam Magyarországtól, és ha valaki elég szerencsés volt ahhoz, hogy fiatalon világot láthatott és tapasztalatokat gyűjthetett, szeresse annyira a hazáját, hogy a sok jóból amit tanult, hazahozza amit lehet. Szükségem van a magyar levegőre, a magyar földre és a nyelvre, hogy felszabadultan dolgozhassak.”
2008-ban szülővárosa Győr Kulturális nagykövetének választotta.
A művész nem csak templomokban és katedrálisokban játszik, hanem „Iskola Programot” indított, amelynek keretein belül zenés előadásokat tart minden tanuló korosztálynak.
Új látványkoncertjének premierje Budapesten, Uránia Nemzeti Filmszínházban 2010. szeptember 18-án volt.
Ma ő Magyarország egyik legkeresettebb koncertező művésze.
Árva Bethlen Kata
KOCSIS ISTVÁN: ÁRVA BETHLEN KATA
AZ ÚJRAKEZDŐ
- történelmi játék -
Rendező – Pozsgai Zsolt
Árva Bethlen Kata – Kökényessy Ági
Kocsis István 1975-ben íródott drámája egy töretlen hitű és erkölcsű, tragikus életutat bejárt asszony története, aki 1700-ban született Bonyhán a vármegye főispánjának negyedik gyermekeként. A harminckét éves korára másodszor is megözvegyült asszony két házasságából származó hat gyermeke közül négy meghalt, kettőt pedig rokonai erőszakkal vettek el. Csapás csapás után érte s ezért írta nevét Árva Bethlen Katának. A család nélkül maradt asszony két legfontosabb támasza a hit és az írás volt. Még életében megjelent imádságoskönyve, a „Védelmező erős pais”. Bőkezűen támogatta az erdélyi református egyházközségeket és iskolákat. Otthona valóságos szellemi központja volt az akkori Erdélynek. Bethlen Kata 1759. július 29-én halt meg Fogarason, sírköve az ottani református templomban található.
A reformáció híres asszonyának megformálója Kökényessy Ági, a Madách Színház színművésznője, akinek hangját Jennifer Aniston szinkronhangjaként is jól ismerheti a közönség.
Időtartam: 60 perc
Arany Tamás management
Újabb művészmegállapodás született. Arany Tamás színművész képviseletét a jövőben irodánk látja el.
Personal manager: Perjés János






