Top

Szeretlek Mikulás

3 szereplős

A Mikulást hozzuk el a gyerekeknek ezen a számukra oly fontos napon.
Mielőtt azonban megérkezne és kiosztanánk az ajándékot, egy bájos mesével kedveskedünk nekik.
Műsorunkat ajánljuk az ovisoknak és a kisiskolásoknak.
Műsoridő: ajándékosztással 60 perc

„2010.  a Fesztiválok éve”

Bulvár Színházi Fesztivál, de lehet más cimmel is!

A fesztivál célja  és  értelme, hogy bemutathassa azokat a tevékeny csoportokat, akik nem panaszkodásból, hanem alkalmazkodva a jelenlegi viszonyokhoz, tenni akarással próbálnak munkalehetőséget teremteni önmaguknak.  Tudjuk, hogy ezek az öntevékeny alapon létrejövő színházi előadáok  tehetséges színészek kezdeményezéséből indulnak, ám forráshiány miatt a kivitelezés szerényebb,  az ilyen hiányosságokat a benne  szereplő színészek művészi tehetségükkel kompenzálják.

A fesztiválnak célja lehet az is, hogy segítséget nyújtson ahhoz is, hogy művelődési  házak vezetőinek meghívásával további munkalehetőséghez jussanak a fesztiválon bemutatkozó előadások.

Ezt felfoghatjuk egyfajta művészek érdekében történő karitatív tevékenységként is, ami úgy gondolom nemes dolog.

Technikailag az alábbiak szerint képzelem el a megvalósítást.

A fesztiválon részt vehet minden olyan színházi előadás, mely öntevékeny, magán kezdeményezésből jött létre és nincs mögötte államilag támogatott színház, de az előadásban szereplők zöme hivatásos színművész, – nem amatőr, műkedvelők előadás.

A nevezési határidő – később meghatározandó.

Tekintettel arra, hogy ez a rendezvény bizonyos értelemben karitatív indíttatású, lehetne egy három-öt fős zsűri, akik a zsűrizést nem pénzért, vagy legalábbis jelképes összegért végzik.

Bevonnám a közönséget is a szűrizésbe, oly módon, hogy mindegyik előadásra külön zsűri lapot készítenék, amin három kérdés lenne

-2-

.

1./ egy 10-es skálán, Ön hányast adna a mai napon látott előadásra.

2./ Önnek név szerint ki nyújtotta a legnagyobb  színházi élményt a mai előadáson.( több név is megjelölhető.)

3./ Egyéb hozzáfűzni való,röviden:…………………………………………………………………………………………..

……………………………………………………………………………………………………………………………………………

……………………………………………………………………………………………………………………………………………

Természetesen aki nem akar, annak nem kell a zsűrizésben részt venni, vagy akinek kedve van hozzá.

Az emberek nagy részre, szereti ha elmondhatja a véleményét.

A  fesztivál első  három díjazottja:

1. 1.   helyezett : 8 alkalommal,

2. helyezett: 5 alkalommal,

3. helyezett 2 alkalommal játszhatja el a fesztivált megrendező színházban a következő élvadban az itt díjazott előadást.

Természetesen lehet más díjakat is kitalálni, az itt leírtak csak ötletek, az én saját elképzeléseim.

A fesztiválon részt vevő produkciókkal  bevételarányos  fellépti szerződést kötnék, ami alkalmasint lehet, hogy kevesebb nint egy vidéki fellépés

-  3  -

esetén. Ez is egy  benevezési feltétel lenne.

Mi lehet a hozadéka ennek a rendezvénynek?

Elsősorban  erkölcsi, ami azt mutatja, hogy érzékenyek vagyunk a jelenlegi gazdasági viszonyokra és próbálunk ezzel is munkalehetőséget teremteni, hórészt önhibájukon kívül, részben vagy egészben „munkanélküli”-vé váló színészeknek, látva azt, hogy ők is tevékenyen próbálnak segíteni önmagukon.

Figyelemfelkeltés, ami annak a színháznak hozna hasznot, aki beengedi falai közé az előadás sorozatot, apropó, hogy plusz sajtó-tájékoztatót tarthassunk, hiszen új dolog, rendezvény, kezdeményezés van készülőben, ez a plusz reklám nem kerül pénzbe.

Naivan azt  gondolom, hogy a jó szándékot, tenni akarást értékelni fogják megfelelő helyen.

Lehetővé tenném, hogy minden produkció a saját előadására maximum 20 főig meghívhasson művelődési ház igazgatókat, annak reményében, hogy további meghívást kaphassanak.

Ezeket a meghívott vendégeket kicsit kiemelten kezelném, megismerkednék velük egy rövid                fogadás  keretében, ezzel a befogadó színház saját produkcióira is felhívva figyelmüket, személyes kapcsolat  jöhetne létre, ami sokkal hasznosabb mint bármilyen írásos kiajánlás.

Dióhéjban így képzelem el, szerintem érdemes lenne ezen gondolkodni,

mert „sok az eszkimó és kevés a fóka” (csapjunk fel fókatenyésztőnek).

Budapest, 2010.

Gébele  Lászlóné

+36 70 208 8594

Mentés és megosztás
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Címkék: ,

Keresse munkatársainkat a lenti elérhetőségeken, vagy kérjen most ajánlatot online!

Telefon: 06 1 225 8380
 Mobil: 06 30 203 6530
 E-mail: info@okcast.hu

Online ajánlatkérés

  1. Kérjük ezeket az adatokat mindenképp töltse ki!
  2. (szükséges)
  3. (érvényes email szükséges)
  4. (szükséges)
  5. Az alábbi adatok kitöltése opcionális!
 

cforms contact form by delicious:days

Kommentek





Bottom