Top

Süveges Gergő

“1976-ban születtem Budapesten. A József Attila Gimnázium elvégzése után az ELTE magyar nyelv és irodalom szakára, majd magyar mint idegen nyelv szakára iratkoztam be, s azokkal párhuzamosan a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológia szakán hittanári képesítést is szereztem.

Az ezredfordulón a Duna Televízió Vallási Szerkesztőségében dolgoztam, s 2001-től vagyok a Magyar Televízió Híradójának műsorvezetője.

Rendszeresen publikálok az Új Ember című hetilapban, valamint a www.hirado.hu oldalon folyamatosan jelennek meg az Apa-kép-írás sorozat darabjai. Ezekből az írásokból válogattunk egy kötetnyit, amely 2008 áprilisában látott napvilágot.

Feleségem, Margit gyógypedagógus, 2000-ben kötöttünk házasságot.

Borbála lányunk 2003-ban, Márton fiunk 2004-ben, Annamária lányunk 2007-ben született. 2008 késő nyarára pedig még egy kisfiú érkezik a családunkba.

Díj:

Pethő Tibor-emlékérem (2007)

Korábbi, szerkesztő-szöveggondozóként jegyzett könyvek:

Moha bácsi meséi, 11 kötetes mesekönyvsorozat, Új Ember Kiadó, 2001–2005
Thália és teológia. Interjúkötet Bolberitz Pállal és Eperjes Károllyal, Válasz Kiadó, 2003.

: Apa-kép-írás

/Apává/ lenni nem nehéz. /Apának/ lenni – az az igazi kihívás. A kötet írásaiból megtudhatja a tisztelt Olvasó, vajon miért elengedhetetlen a kisgyermekes háztartásba egy szkafander s egy jó rücskös lábtörlő;
kiderül, hogy a hiedelmekkel ellentétben a gyógyszernél nincs finomabb csemege; s az is világossá válhat, hogy a kamaszkor már a születéskor elkezdődik. S mindeközben megismerhet az Olvasó egy apát, akinek minden vágya, hogy Apa lehessen; azaz jobb, igazibb, eszményibb Édesapa.
Ennek a törekvésnek állomásai tárulnak fel soktucatnyi képben. Gyermeki furfangokkal, szülői praktikákkal, családi kalamajkákkal. Aztán majd az Olvasó eldönti, hogy ez az apa, ez a családkép, ez az emlékírás kedvére való-e. Egy biztos: az író apának örömet jelent a szülővé válás. Napról napra, emlékről emlékre. Ezért is ír: hogy felvegye a harcot a felejtés ellen. ”
suveges gergo  ok cast

Mentés és megosztás
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Címkék: ,

Keresse munkatársainkat a lenti elérhetőségeken, vagy kérjen most ajánlatot online!

Telefon: 06 1 225 8380
 Mobil: 06 30 203 6530
 E-mail: info@okcast.hu

Online ajánlatkérés

  1. Kérjük ezeket az adatokat mindenképp töltse ki!
  2. (szükséges)
  3. (érvényes email szükséges)
  4. (szükséges)
  5. Az alábbi adatok kitöltése opcionális!
 

cforms contact form by delicious:days

Kommentek





Bottom