Borkóstoló Várkonyi Andrással
Ha szeretné a bor történetét szórakoztató módon megismerni, nézze meg Várkonyi András „Borkóstoló” című zenés, humoros előadását.

Sőt! Ha azt szeretné, hogy a TV sztár főzzön Önnek, Várkonyi András szívesen megteszi és szórakoztató műsora mellett bemutatja „Lábszárpörkölt Várkonyi András módra” című művét a következők szerint:
2,5 kg marhalábszár
1 kg vöröshagyma
4 db paradicsom
25 dkg édespaprika (TV paprika)
1 fej fokhagyma
0,5 liter étolaj
1 zacskó őrölt kömény
10 dkg őrölt édes pirospaprika
5 dkg őrölt erős pirospaprika
1 zacskó babérlevél
10 dkg vegeta
1 zacskó őrölt feketebors
só savanyúságnak: 5 liter kovászos uborka
A bor dicsérete
A reneszánsz mulatságok hangulatát idéző összeállításban elhangzanak a kor legismertebb dallamai. Vidám diákdalok, pajkos nóták, a bor dicséretéről szóló dalok, virágénekek, a korabeli magyar zene (a Kájoni kódex, a Vietoris kódex és a Lőcsei tabulatúra) dalai és táncai.
Hamvas Béla: A bor filozófiája
“A bort én csak egyik legmagasabb kegyelmi aktusként tudom megérteni. A bor felold. A bor visszahozza eredeti életünket, a paradicsomot, és megmutatja, hová fogunk érkezni a végső világünnepen. Ezt a hidat az első és az utolsó nap között az ember csak önkívületben bírja ki. Ez az önkívület a bor.”
A mű részletei Németh Jánosnak, a Pécsi Nemzeti Színház művészének előadásában hallhatók, a dalokat a Szélkiáltó játssza és énekeli. Válogatta és színpadra igazította: Bükkösdi László. Ráadásul a nézők egy pohár bort is kapnak a szellemi táplálék mellé!
Évezredek bordalai
A Szélkiáltó együttes műsora Anakreon, Horatius, Robert Burns, Balassi Bálint, Fazekas Mihály, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, József Attila, stb. énekelt versei a nemes bor dicséretéről.
Borivóknak való
A Szélkiáltó együttes műsora Folytatás »
Önismereti és személyiségfejlesztő tréning
Az önismeret, önmegismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését.
Az egyik legfontosabb út saját magunk megismerése, majd elfogadása. Vannak olyan foglalkozások, amelyekben nem lehet igazán jól teljesíteni komoly önismeret nélkül. Gondolhatunk bármilyen szakmán belül azokra, akiknek a munkáját a szakmai ismereteken túl a hozzá tartozó emberek irányítása, kézbentartása, a velük való kapcsolattartása vagy éppen a közösségben való hatékony kommunikáció fémjelez.
Az önismereti tréning célja:
- A különböző helyzetekhez való alkalmazkodásunk segítése
- Konfliktus helyzeteink megértése és megoldása
Kiknek ajánljuk az önismereti tréninget?
Azoknak, akik a kereskedelemben, a közlekedésben, a vendéglátásban, a termelésben, az építőiparban, a szociális szférában, a szolgáltatási szektorban dolgoznak, ügyfelekkel, vendégekkel, partnerekkel kerülnek kapcsolatba, munkafeladataikat állandó személyközi kölcsönhatás erőterében kell teljesíteniük, akár vezetőként, akár beosztottként.
Az önismereti tréning tartalma:
- Személyiség típusok megismerése
- Önismereti és pszichodráma gyakorlatok
- Szituációs feladatok
Az önismereti tréning várható eredménye, hatása:
- Kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb személyiség
- Tudatosabb életvezetés
- Tudatosabb döntések
- Felelősség vállalás
- Konfliktus helyzetek jobb megoldása
A tréning időtartama:
2 nap 5x 90 perc/nap
Szociális készségfejlesztő tréning
Szociális készségek
Az utóbbi években, különösen a nemzetközi kutatások eredményeinek megjelenését követően fokozott érdeklődés tapasztalható a szociális képességek meghatározása, a fejlesztésüket elősegítő módszerek megismerése iránt.
A felfokozott társadalmi és gazdasági fejlődés eredményeként a mai ember újszerű elvárásokkal és kihívásokkal szembesül a nemzetközi és a hazai munkaerőpiacon is. A kilencvenes évektől kezdve hazánkban is megjelentek az új piacokat kereső nemzetközi nagyvállalatok a hozzájuk illő „nyugati” színvonalú elvárásokkal, a munkaerővel szemben.
Szociális készségek azok a reakciók, amelyek képessé teszik az embert arra, hogy egy adott szociális interakción belül elérje kívánt célját, mégpedig oly módon, hogy az szociálisan elfogadható legyen, és ne mások kárára történjék.
Szociális készségfejlesztő tréning célja
- olyan készségek birtoklása, amely lehetővé teszi, hogy szociális kapcsolatokban a kívánt hatást elő lehessen idézni
- személyközi kapcsolatainak gazdagodásának elősegítése, oly módon, hogy mások érdekét ez ne sértse
- szociális viselkedéshez szükséges komponensfajták (szükségletek,
hajlamok, attitűdök, meggyőződések, rutinok, szokások, minták, készségek, ismeretek) készletével való rendelkezés, amelyekből kognitív és szociális képességeinktől függően alakul az aktuális helyzetnek megfelelő viselkedés, miközben módosulhatnak meglévő komponenseink, gazdagodhatnak komponenskészleteink, fejlődhetnek szociális és kognitív képességeink
Kinek ajánljuk a szociális készségfejlesztést?
Jövőközpontú oktatási rendszert felvállaló intézmények részére, amelyek a mindennapok változó elvárásaihoz igazodik, és figyelembe veszi, hogy a bonyolult emberi kapcsolatok rendszerében a kognitív készségek elérése nagyon sok érzelmi cél közé ágyazódik, amelyek együttesen alkotják a jellemformálást és a személyiség fejlődését.
Szociális készségfejlesztő tréning tartalma
- empátiafejlesztés
- hatékony együttműködés
- pozitív visszacsatolás
- játék
Szociális készségfejlesztő tréning várható eredménye
- empátia, elfogadás, kongruencia
- én kép pozitív változása
- kompetencia fejlődése
- asszertív viselkedés
- együttműködés fejlődése
Szociális készségfejlesztő tréningidőtartama
2 nap (naponta 5×90 perc)
Asszertív kommunikációs tréning
Asszertív kommunikációs tréning
Az asszertivitás olyan kommunikációs módszer, amely ötvözi az önérvényesítést és a mások érdekeinek figyelembe vételét, ezáltal elősegíti az erőszakmentes kommunikációt és hosszú távon a szociális hatékonyságot. Az asszertivitás tanulható, fejleszthető, s elsajátítása elősegíti és megkönnyíti a konfliktushelyzetek megoldását.
Az asszertivitás és az asszertív kommunikáció hiánya gyakran előfordul a mindennapi életünkben :
- amikor nem mertél visszautasítani valamilyen számodra kellemetlen, vagy nem a munkakörödhöz tartozó feladatot, csak hogy ne kelljen vitába szállnod főnököddel,
- amikor kihasználnak, mert nem mersz nemet mondani,
- amikor nem tudsz érvényesülni a munkahelyeden, annak ellenére, hogy jó szakember vagy,
- amikor jogos haragodat félsz kinyilvánítani,
- amikor úgy érzed, hogy mások sokkal talpraesettebbek és meggyőzőbbek, mint te
- amikor zavarba jössz, ha megdicsérnek
Az asszertivitás és az asszertív kommunikáció
Az asszertivitás annyit jelent, mint szándékod és céljaid nyílt, őszinte megfogalmazása, egyenes, világos kifejezések alkalmazása a beszédben. Az asszertív viselkedés a non verbális kommunikáció keretében magabiztos fellépésben nyilvánul meg, melynek elemei a következők:
- szavaiddal összhangban lévő testbeszéd,
- nyílt tekintet,
- határozott és nyugodt hang,
- egyenes tartás.
Most talán arra gondolsz, hogy sokszor jobb, ha az ember a népi bölcsességet tartja szem előtt: „Ne szólj szám, nem fáj fejem”. Talán azt is megkérdeznéd, hogy mi mást tehet az ember, például egy konfliktus helyzetben: vagy „lenyeli” a dolgokat vagy „kiborul” és veszekszik. Ez sajnos egy közkeletű tévedés. Létezik egy harmadik megoldás – és ez az asszertív kommunikáció, amely lehetővé teszi, hogy se a saját, se a másik érdekei ne sérüljenek. Miért fontos ez? Gondolhatnánk, hogy aki mindig készséges, állandóan lehet rá számítani, az egy kellemes ember – mi ezzel a baj? Természetesen ezzel nincsen gond, azonban hosszútávon az ilyen ember kiszolgáltatottnak, kedvetlennek, akár depressziósnak érezheti magát, az elfojtott harag érzés miatt gyakran fájhat a feje vagy a gyomra, tartósan emelkedhet vérnyomása, stb. Ezzel szemben az, aki gyakran agresszíven viselkedik, az elsősorban nem saját testi-lelki egészségét, hanem másokkal való kapcsolatát rombolja – így könnyen magára maradhat.
Esetleg az a gondolat foglalkoztat, hogy ha visszahúzódó vagy szorongó embernek születtél vagy életed folyamán valamiért félőssé, bizonytalanná váltál, akkor számodra nincs megoldás, nem fogsz tudni magabiztosan fellépni, hiszen esetleg számtalanszor próbáltad már, de csak ügyetlenkedés, dadogás, majd elkeseredés lett a vége. Talán azt is megfogadtad, hogy soha többé nem kísérelsz meg kérni (pl. szívességet /előléptetést, stb.) vagy visszautasítani (romlott áru/túlóra, amikor éppen sietnél az előre lefixált programodra, stb.) dolgokat, és inkább elkerülöd az ilyen helyzeteket (inkább mindent egyedül csinálsz, kizárólag önkiszolgáló boltba jársz; nem kérsz fizetésemelést vagy előléptetést, stb.). Tudom, hogy számos kétséged van, én mégis azt mondom, hogy a magabiztos viselkedés megtanulható – gyakorlás kérdése az egész. Ugyanis a megfelelő viselkedések gyakorlása segít a szorongások oldásában, ezzel ellentétben az elkerülő viselkedés fenntartja a félelmeket. Egy egyszerű példa arra, hogy a viselkedés megváltoztatása milyen látványosan befolyásolja az érzelmeinket: próbáld ki, hogy bánatodban a savanyú arc helyett néhány percen keresztül varázsolj ajkaidra mosolyt – először nehezedre fog esni, majd kis idő multával meglátod, kissé oldódik rosszkedved, végül talán el is párolog a kezdeti bánatos hangulat. Így van ez a szorongó, bizonytalan magatartás helyett kis munkával megtanulható magabiztos viselkedés esetében is – nem csak fellépésed lesz bátrabb, de önmagad is határozottabbá válsz, önbizalmad növekedni fog.
Talán megkérdeznéd, hogy akkor az asszertivitás valamiféle öntömjénezést és nagyképűséget jelent, ami másokon való átgázolást eredményez az előrejutás érdekében?
Semmiképpen sem. Az asszertív kommunikáció birtokában egyszerűen képessé válsz majd arra, hogy saját értékeidet megfelelően mutasd be – hiszen eddig hajlamos voltál rá, hogy saját előnyös tulajdonságaidat lebecsüld, magától értetődőnek tekintsd.
Mit kapsz egy asszertív kommunikáció tréning során?
Ha kétségeid eloszlottak, akkor ideje, hogy megfogalmazzuk, miben is válhat hasznodra az asszertív tréning? Az asszertív tréning abban segít, hogy képes legyél magabiztos fellépésre, melynek során megfelelően tudod majd érteni és alkalmazni a non verbális kommunikáció elemeit (testbeszéd, stb.), kifejezni pozitív és negatív érzéseidet egyaránt, valamint elmondani ellenvéleményedet, nem tetszésedet, képviselni érdekeidet.
Az Asszertív tréning során megvalósított boldog és kiegyensúlyozott önmagad segítségével az élet élvezetnek, a megpróbáltatások és a tapasztalatok kalandoknak tűnnek majd neked, mivel csupán fel kell ismerned lelki erődet, hűnek kell lenned önmagadhoz, s minden megoldódik, ahogyan a köd is szertefoszlik, ha kisüt a nap.
Stresszkezelő relaxációs tréning
A testi-lelki harmóniánk megőrzéséhez, megteremtéséhez, helyreállításához nyújtanak segítséget a relaxációs technikák.
A túlterhelt, igénybevett szervezet regenerálódásához, felfrissüléséhez segítenek hozzá a relaxációs technikák.
Az ember akkor érzi jól magát, ha egyrészt a feszültségek, másrészt az oldottság egyensúlya jellemzi. Ekkor beszélünk kiegyensúlyozottságról. Munkánk során feszültségek keletkeznek bennünk, ezek a pihenés alatt feloldódnak.
A lélek és test, a psziché és a szóma, az értelem és a megértés, a megérzés és az intellektus elválaszthatatlan egymástól. . Az ember nem csupán sejtjeinek összege, hanem élettel teli organizmus.
Ha találkozunk egy kiegyensúlyozott vagy kiegyenlített emberrel, harmonikus benyomást szerzünk róla. A harmónia szó a görög “Harmonia”-ból származik, és annyit jelent, mint “illeszkedés”. Tehát a feszülés és ellazulás illeszkedik egységes egésszé. Sajnos azonban nem szokott sokáig fennállni a harmóniának ez a paradicsomi állapota. Újra és újra zavart szenved az egyensúly: kívánságok és félelmek, belső szükségletek és külső követelmények zavarják a harmóniát. A mérleg nyelve egyik vagy másik irányba tér ki. Ha uralkodni tudunk a zavaron, kompenzáljuk vagy kiegyenlítjük, akkor az egyensúly egy más szinten újra be tud állni. Ez a folyamat azonban időigényes, amely minden embernél különböző. A megfelelő feszülést mindig a feloldó ellazulás követi.
Nevelésünk folyamán, az iskolában, majd később a munkahelyen, mindannyian igen jól megtanultuk, hogyan lehet feszültségben élni. “Szedd össze magad”, “Állj egyenesen”, “Tégy valamit”, “Erőltesd meg magad” – ezek lettek életünk legjelentősebb alapelvei, azok mellett, hogy “muszáj”, “kell”, “szabad”, “nem szabad”. Kétségtelen, hogy akaratlagos erőfeszítéssel nagy teljesítmények érhetők el, és néhány embernek, úgy tűnik, hatalmas erőtartalékai vannak. De ha az erőfeszítés sokáig tart, akkor az egyensúly megbomlik. Életünk másik oldala egész röviden elmondható: a “feszültség megtanulása” mellett elmulasztottuk megtanulni, hogyan kell feloldódva ellazulni.
Sok ember már csekély külső ok nélkül is kibillen egyensúlyából, ahogy a nyelv kifejezi: kiborul, kibukik, összeomlik, kinn van a vízből, teljesen kivan, elege van. Ezek mind túlfeszítettség és görcsös állapot jelei: az egyensúly megbomlott. A görcsös állapotok több életenergiát fogyasztanak, az ésszerűtlen munka a funkció károsodásához vezet, gyors kimerüléshez és idő előtti elhasználódáshoz. Ezeket a folyamatokat Selye alapos feldolgozás után a “stressz” fogalommal jelölte.
A stressz és a pszichoszomatikus betegségek
Ha az egyensúly újra és újra zavart szenved, erre az ember nyugtalansággal és idegességgel válaszol. Nem boldogul sem saját magával, sem környezetével, sem egyéni, sem szakmai követelményeket nem tud teljesíteni. A diszharmóniából harag keletkezik, érthetetlen agresszív vagy depresszív reakció, egyszóval: pszichoreaktív jelenségek következnek be.
Ha egy lelki zavar tartós, kóros elváltozáshoz vezet a test valamely területén, akkor pszichoszomatikus betegségről beszélünk. Ez először “funkciózavar” képében jelentkezik (pl. hasmenés vizsga előtt). De a gyakori funkciózavarok már organikus károsodást okozhatnak: folyamatos az átmenet az organikus betegség felé (példa: a gyomorfekély, a szívinfarktus bizonyos formái).
Jelen célunk szempontjából fontos tudnunk, hogy éppen az apró diszharmóniák, sértések életünkben azok, amelyek az embert próbára teszik és megbetegítik.
“Ami bántó, az beteggé tesz!”
A relaxációs tréning célja:
Felismerni, megismerni sajátélményen keresztül azon relaxációs technikákat, amelyek birtokában képesek vagyunk visszaállítani vagy éppen megerősíteni testi-lelki harmóniánkat.
A relaxációs tréning tartalma:
- Relaxációt előkészítő gyakorlatok
- Passzív
- Aktív relaxációs technikák
- Interaktív relaxáció
A tréning időtartama: 3 nap (naponta 6 x 90 perc)
Jókor jó helyen: Varga Feri és Balássy Betty!
A Megasztár 3. szériájából jól ismert Varga Feri méltán kapta az “Év férfihangja” címet, hiszen személyében valóban kivételes tehetségű előadót ismerhettünk meg. Eddigi fellépései bizonyítják, hogy nem csupán a televízió varázsa miatt lett népszerű előadó, hanem élő fellépéseivel is képes emlékezetes produkcióval szórakoztatni a nagyközönséget.
Az ismertséghez az is hozzájárul, hogy a Balássy Bettyvel előadott “Egy bolond százat csinál” című sláger nagy sikert hozott az előadóknak.
2009 tavaszán egyedülálló különlegességként két albummal is jelentkeztek: az egyiken örökzöld jazz dallamokat adnak elő, a “Jókor jó helyen” lemezen pedig hangulatos, számukra írt popdalok szólalnak meg, a megszokott magas színvonalú előadásban.
Közös, fél-playback műsorukban népszerű külföldi slágerek és duettsikerek szerepelnek.
Lehetőség van élő, zenekarral bővített 60 perces műsor megrendelésére is.






