The Irish Dance Experience
A show ízelítőt ad a különféle ír táncokból. A táncegyüttes alapítója Catherine Gallagher 2000-ben érkezett Magyarországra. Sokan hallhatták előzőleg a Gallagher nevet, hiszen Írország leghíresebb táncosai is ebből a családból származnak. A négy testvér közül a legidősebbik Michael Patrick Gallagher már 12 éves korában világbajnokságot nyert. Jelenleg a Riverdance amerikai csapatának vezetője, a legkisebbik George Bernard Gallagher szintén a Riverdance táncosa, míg Barry John Gallagher a Lord of the Dance táncosa. Catherine ötévesen kezdett el táncolni és sikeresen vett részt a legnagyobb versenyeken.
Versenyzői pályafutásának csúcsa Írország Nemzeti Bajnoka cím elnyerése volt. 1997 júliusában csatlakozott a Riverdance Show-hoz. 2000 végén érkezett Budapestre, ahol sokrétű tapasztalatait felhasználva nemcsak táncosként, hanem koreográfusként és tanárként is dolgozni kezdett. Catherine Gallagher egyaránt készített hagyományos, tradicionális, illetve modernebb zenei feldolgozásokra is koreográfiákat. Zenei ízlése nagyon sokrétű, ezért klasszikus zenei darabokra is készített látványos koreográfiákat, többek között még Brahms: Magyar Táncok című zeneművére is.
Címkék: Ír, Show, zenés előadás



Kommentek