Top

Basic Instict – a különleges outdoor program

Üzenet, tartalom:
Élmény és örömszerzés gesztusa a cégtől, csapatösszeszokás, együttműködés.

Az outdoor programok olyan feladatokból és helyzetekből állnak, melyek során a résztvevőknek idegen és változó környezetben, a rendelkezésre álló eszközkerettel kell feladatokat sikeresen végrehajtaniuk. Ha a résztvevők jó stratégiát alakítottak ki, akkor a siker a jutalom. Ha nem, a következőkben máshogyan kell cselekedni. Ez az outdoor tréning tanulási mechanizmusa.

A programot úgy alakítottuk ki, hogy mindenki számára végrehajthatóak legyenek. A sikeres teljesítést követően, a nem mindennapi helyzetek közös megoldása után egységesebb csapat érzésével térhetnek haza ill. vissza a munkahelyre. A változatosság mellett fontos jellemzője még a tréningeknek a jó hangulat és a pozitív légkör.

Erdei nap
Egész napos outdoor program, melynek feladata a táborhely megépítése, az élelem megszerzése, elkészítése. Este kommunikációs játék: “Egy nyelvet beszélünk?”

Az indulás előtti napon a kollégák húsz különböző információt kapnak e-mailben. Így mindenkinek csak egy bizonyos adat lesz a birtokában. Ezek az információk lehetnek földrajzi koordináták, műholdas felvételek, betűkombinációk stb. A résztvevők csak akkor tudják meg a tréning helyszínét, ha ezeket az információkat közösen rakják össze. Ez a feladat az együttműködést erősíti a csoport tagjainál.

Mentés és megosztás
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Címkék: ,

Keresse munkatársainkat a lenti elérhetőségeken, vagy kérjen most ajánlatot online!

Telefon: 06 1 225 8380
 Mobil: 06 30 203 6530
 E-mail: info@okcast.hu

Online ajánlatkérés

  1. Kérjük ezeket az adatokat mindenképp töltse ki!
  2. (szükséges)
  3. (érvényes email szükséges)
  4. (szükséges)
  5. Az alábbi adatok kitöltése opcionális!
 

cforms contact form by delicious:days

Kommentek





Bottom